I
MIKOR
az idő halántékán átüt
az emlékezés
mikor a sebezhetetlen nyomorúság
csalogányokat csal az égre
mikor a szavakból szigetek lesznek
mikor egynapi járóföld a világvége
az ijedős gondolatnak
mikor széthasad a völgy és a titok leoldja
erényövét ahogy a hó fehér és igazat mondani
mint eltévedt angyal füttyét
kifülelni a fákon
mikor a szarvasok ina megszakad az összefüggések
iramában felismerve vízesés porló cseppjei közt
a soha-nem-kibeszélt ragyogást
mikor leválnak a tárgyak körvonalai
az elmosódó formák zavarában miközben
a tapasztalatok tanulsággá gyarapodnak
mikor hosszúszárú rózsák altatódalára
a nyárfák leküzdik remegésüket
mikor az egyedülvaló kiválasztja
a hozzá hasonlót ami őt egyértelművé teszi
a magához való hűség kényszeréből habár
minden a mássá-levés kalandja után sóvárog
mikor évszak-körmenetek és vihar-elfojtódások
dúlják a bokrokat míg torkukban
a rövidülő napok izgalma verdes halvány
fényfürtök miatt
mikor az emberek megkapaszkodnak egymás
kezében hogy el ne essenek
II
AKKOR
zajlik az ég
a szél óriás fákat
visz ölben a hegyre
tükörben áll a
meztelen idő
két atom összekoccan
taps
szemhéj-szirmok hűvöse
hullong
pusztában
gesztikulál a tűz
valamivé válni
III
MINT
kagylókörmű tenger
mint lassú rét a csenddel
mint szitakötő-zápor
mint bármikor és bárhol
mint sík simul körökké
mint mindig és örökké
Read More
Recent Comments