combomon heréltek húgya szárad

vak panaszom spermaként kiárad

ó angyalok nemtelen áldottsága

a halál kéje rajtam átbukdácsol

nőstény a sír benne préda testem

halhatatlan gyönyörét kilesnem

sóvár húsommal egybekelnek

tömjénnel áthatott förtelmek

az emberben az akadályozza

sorsa megértését hogy soha

nem láthatja mintegy

KÉPSZERŰEN

ahogy mondjuk egy térbeli

nem átvitt értelmű

ZUHANÁST

az egyedüllét: leszámolás az egyedülléttel

a társaság: felszított magány

a bűn szomorú mint a haldoklók keze

belélegzem és kilélegzem a bűnt:

enyém és nem-enyém

a bűn nem ismeri a bűnt

én csak látszólag vagyok EGY

ezt mondhatta volna isten is

a látszat látszólag látszat

sötétben írok világba sírt eső

Alkoss Meg Engem Újra

gennyedjek el fakadjak fel

tisztuljanak le csontjaim

ajtó — ablak vagyok most végtelenül

csupa törékeny kitekintés

és belátás

a szél tükreiben

párduc eső hatalmas ugrásod ultramarinkék buszokkal

garázsba masírozó béketüntetés

babaarcú eső sírásod ágidomú szélmobil-ábra tavaszi

hadgyakorlat akváriumzöld sárgaláz

örökmozgó csápjaid közé morzsa tetőket szorítva

futkározol a tivoli levegő fémszerkezetén

dakszli eső körmöcske-cuppogatón tiprod a metlachi füvet

dobhártyánk apró vakkanások pingpongütője

fegyenc eső rabruhád rácsra vicsorgó aknasötét

narkós ütéssel csattan állcsúcsodon a boxer vízió

szétmázolódnak a füst arcrándulásai híg mosószeredtől

üvegszéloptikád csillagképek arany mellszobra

fergeteg atomernyőd alatt nehézvízmedencék

esőszahara visszhangfolyosó-szívedhez menekülttáborok

csendje hatol édenillatú radarrózsakert

gyógyíthatatlanná sarkított eső zuhogásod sisera hold-

panoptikum esélytelennek látszó közelség

g o t t s e e l e n l a n d

sztroboszkóp-árnyakat farag a part szikláiból

vésőd eső te csorbítatlan

villamosszéked acélján kezünk ujjakká repedezett

gipsztanulmány műtermi koponyavilágításban

ezredvég-eső drótvázad álomkerülő táj a darabos

tenger vizenyőtüdejében kagylószemhéjad mikro-

barázdáin gyémántfénytű forog

páncélszekrény-eső bensőd hasábmeredten égő vészköteg

lézer-eső milliárd fényévek sugártitkából érkező pályatárs halál

űrbuborékot egyensúlyozó bombatölcsér-kelyhedig

szárnyasrakéta-cseppek bíbora zsibong

w e l t e s c h e n b l u t

izotóptemetődbe hull szennyes időnk

ég — föld közé roppanó halántékodon vérfonál az ön-

magába megtért végtelen

Möbius-kígyó sziszegésedre hiéna fülel

világsorseső

szülve-születő

hidraulikus végzet

nehezen tágul az értelem medencecsontja

versek:

nyershús-vázlatok

velük elbabázgatok

leterítem a rímet

csülkére hurkot kötök

(unott némberek között

elalusznak a hímek)

vonat –

szoknyás nénikék

kendőiből hópihét

ciberézget a hajnal

meghúzza kis butykosuk

– malacvásár volt ma sok –

kocogó tanya ranggal

pöfög

bakter int: a köd

“gyerekváróban” ülök

vidám sosevárt vendég

– farsangi busók a fák

szarvaik közt holdvilág –

faluról falura mennék

bánya-

Szászvár Sárbogárd

nyakas góbé szőke sváb

(tizenegy napig élt lent

– vájárlegény – megmaradt:

négy ott még – a tárna nagy)

táltosok telivérek

ember

mindük emberül

elém többé nem kerül

(legutóbb a mi címünk

közös úgyis) nyírt a nád

megnöveszti majd a vágy

dombok szerecsen szerűk

tűnnek

gyűrűs ujjamon

villog a jég “asszonyom”

ki nem ejti ha bárhol

betér (árnyunk: sebbe vér

gyűlik – vagyunk senkié)

páratlannak a vándor