Nem a kékről sem a hóesésről

a lépteimet bontó

sokféle gyöngéd ragyogásról

nem mertem szólni még

örömet mi néha ért kevésből

rakosgattam össze s ma sem mástól

réved el dongó

szívem csak mitől azelőtt Vesszőznek fényvenyigék

Ha volna bennem annyi hit

hogy leírjam a Bánat bűneit

a Csönd terjedelmes gigászi nyugalmát

Ha szemérem szoknyáiban szemem rejtegetni

nem kellene többé mint két aranyalmát

kedvem volna négy égtájra vad keresztet vetni

Számtalan éve állok egy sugárban

Arcom a világon komoly képkeret

Kévékben gyűjtik a csillagok a drámát

szám szögletéből nyári éjszakákon

Előkelően finom égi dámák

ők Hold rokkáján fonva

a sok üldögélést unva

a félszeg Föld fülébe súgnak régi éneket

Erről sem szóltam még senkinek

kezem után villám kutat

hogy elindítsanak valamerre

győzelmeimért hiába

Lombokon csónakázik a szél

vége nincs a zavart mozdulatnak

mellyel a halott levelek szárnyrakapnak:

bátortalan szentbeszéd

Fényes záporok tükre előtt elvonulnak a hattyú évek

múlt felé forduló hosszú nyakkal Tolluk

legyezőjétől borzolódik a mély melybe az ifjúság Napja hullott

kipróbálom van-e hatalma rajtuk a vers erejének

…………………………………….a barackvirág illatának

                                                a szentjánosbogárnak

                                                a téli délután vak

                                                bozótjában az árnyék-szobáknak

a halhatatlan szó hallható neszének

zöld arany vörös gyümölcseimnek testem kosarában

ahol a lélek édesedik Elkeskenyedő arcú álom-élet

A gyerekkor lármás küszöbén végigestem Legszebb akadály

ez volt mind között Néztem hogy intésemre vár

az átváltozni kész tárgyak elvarázsolt népe És találtam

…………………………………….féligevett holdat serclinek

                                                és minden ilyen már: féligevett

Felnőttségem gyászideje íme szembe jön velem Kanyargó

                                                utaim letaposott csokrát szorítva

                                                                   háta mögött

                                                 de az alkonyat

                                                                    a csat mely a nap haját összefogja

pár szálat befűz majd hajnal-arany hajamból