volt-időm

                       holt idő

                       múlt

                       teremtő

                       temető

                       kút

                       jelenem

                       eleven

                       híd

                       igazít

                       kitaszít

                       véd

                       maradék

                       időm

                       haladék

Pengenek

és bonganak

szólnak,

de nem

mondanak.

Pengjetek

és bongjatok

szívemhez to-

longjatok

fullassza meg

hangotok

s míg fecsegtek,

én hallgatok.

válladon dúdol az eső-madár

sarkadat fedi puha fű saruja

az újhold körülér derekadon

karod a fénylő ölel-e még

s állad hegyén a kis gödörben

nevet-e rám a szerelem

szerves életemből ez marad.

egy darab papír.

az isten már intézkedett

hogy töröljenek a nyilvántartásból.

verseim ágyékkötőjében

megdermedek

jégtiszta szerelme előtt.

fogai közt

jelenbeli valószínűségem

tépett virágai.

nem jut eszembe rím.

me (-gs) zül. et te: m.

vir.ág lett-e? m!

vi.rágva gyok

el(h)er VADok.

as Ir (←FIN)-csi

p=is-is. pinc? si.

s ZÁR a.m.m ék (e.)

s ZEN “t” A; Bé;… K; (e.)

kis bermudában drapp csizmában

hosszúujjú pulóverben járt rendszerint

amin agyonhasznált mellénykét viselt

aranypöttyök tűztek a szeméből

aranyból volt a szeme is

mozgása félszeg meg-megtorpanó

arca komoly mint a felnőttet figyelő gyermeké

mély mosolyától felizzik az arca

annak akire mosolyog

ruhájának erdei fűszaga vette körül

apró finom kezein

az ujjak mindig szétálltak kicsit

mint a margaréta szirmai

kapcsolatokat keresett

élet és halál nincs maga

sem büntetés sem irgalom

a hajnal eltévedt lova

néz keresztül a vállamon