Tavaszvárás

Köhögős asztmás szél lecsap

a fák nyugtalan tarkójára.

A pozsgás csend kivirágzik,

elmetszett torkát a lárma

öblögeti durcácan, duhajul.

A nyár gyümölcs-ökölbe

szorult ujjai elernyednek.

Puhán morzsolódó

lankadt álmaink közt

a hó lehempereg.

Sikolt a föld,

hahong a táj,

csüngő felhők közt

a Nap rézbőre fáj.

Csak tolong a hó

s tapossa, ó!

a nyár sutbavert kígyóbőrét.

Fehér turbános szerecsenként

vacog sz erdő álla remeg.

Habzik a mező, pórusai

havas tajtékot gőzölögnek.

Huppan a hang,

hörögve hal,

a kitárt karú végtelenbe

csörömpöl a vihar.

Alszik a Föld,

álmos a lét,

erjedő sarat

dagaszt a rét.

Sóvárgásunk hűvös-halkan

érlelődik tavasz-dalban.