ha igazat mondanék

mi lenne akkor

két szemem folyna két

barna patakból

és mikor gömbje helyén

volna mély vályú

járna vad inni elé

a tiszta szájú

ha kéregetnék mint a koldus

adnál-e

amit adtál másnap vissza-

vennéd-e

könnyemből a hűvös forrást

innád-e

testemből a kelt kalácsot

ennéd-e

fűrehajló árnyékomat

vinnéd-e

kivirágzom a tavasszal

hinnéd-e

szöghajú erdő

rögszemű

tündér-veszejtő

ködszerű

elvarázsoltak

viharok

vasorrú fák

na ki vagyok?

avar vagyok

és tűz nagyobb

mint vadállatok

meg csillagok

a pázsiton hol bő

füst lebeg

vézna vezeklő

fű remeg

a világ

füled mellett süvítő golyó

sikertelen merénylet

mitől vérzel mégis

van aki gyűrhető

van aki gyúrható

van ami gyűjthető

van ami gyújtható

vonít az ég huzat süvít

zár csikorog a kertben

a sarokban sötét sunyít

kiöltöm rá a nyelvem

kuvik kiált égi rocska

nyakon önti az árkot

rosszkedvem mint öreg macska

pinceablakban nyávog  

sétálgatva a tetőkön

a csillag-csillárokat megkocogtatom

úgy csilingel utánam az ég

mint a villamos

fűzfák szökőkútjai megerednek

orromra teszek hold-monoklit

hogy megszámoljam őket mielőtt

– üveggolyók a fűben – elgurulnak

a hold olyan komolytalan 

függőágy 

            lepkeháló

                        radar

                                   búboskemence

bűvész

                    fura átváltozóművész

minden ágyba belefekszik

minden asztalhoz leül

és hallja amikor a küszöbök

jóéjszakát kívánnak a csukódó kilincseknek