A cet

Ó, nagy cet, szólj, mi a gond?

Szemed színtelen, mint a salak,

Uszonyod ernyedt, tested lomha –

          Ezt kérdezték a kishalak.

Nehéz a sorsom, bajtársaim,

Az élők húsa íztelen,

A vízbe vájó friss vért is

          Szomorú szívvel ízlelem.

Ó, nagy cet, itt vad korállok

S ezüst kagylók fénylenek,

Ó, nagy cet, lásd, szép a tenger –

          Súgtak a halsihederek.

Mosolygott a cet magában,

De jaj, a szív majd-eláll!

S már nem róhatta az ostobákat,

          Mert utólérte a hal-halál.