Hajnalaink

A hajnalok úgy jönnek együgyűn mint a bárányok.

Az éjszaka jászolhoz vezeti őket és friss fénnyel megitatja.

Az ég hasa alá bújnak és a jámbor csillagok emlőjéből tejködöt szopnak.

Barna szemük fátyolos a jóllakottságtól.

A hajnalok megszürkült arcunkba néznek; a szomorúság

                                   éjszakai virágaiba, de nem válaszolnak árkos szemeink

                                   unszolására.

Szívünkből kikoptak a szavak, elmondtunk már minden lényegtelent,

                                   és most a lényeg nyálunkkal együtt kiszáradt

                                   ínyünkhöz tapad.

Gyapjas hajnalok bégetnek körül, nedves orrukkal kezünk bökdösik,

                                   a fázékonyt, a keskenyet, a simogatót, boldogtalant.

Ma sem öleltünk jót, ma sem szeretett senki, ma is magányosak

                                   maradtunk.

A hajnalok nem értünk jönnek.

A hajnalok nem tudnak semmit az éjszakákról.

Csak te segíthetsz.