Ének

árnyékkereszten az éjjeli ég csillag-töviskoszorúja.

békák brekegnek a holdsütésben, álmatlan kutyaugatás.

a föld friss fűvel megvetett ágya szerelmet illatozik.

szerte ködlepedők áramtól bizsergő villanydrót-szárítókötélen,

a kutakból beszéd csörgedez.

barátságos tehenek tőgye kolompol, a nyájak testközeiben

egy-egy emberi lehelet furulyája.

nagy éjszaka ez, akár a többi.

minden szél meglebben, minden bogár felrepül, minden madár elszáll.

szárnyaik összeakaszkodnak a leveledző fákkal,

csőrük felhőpruszlikból csinál tépést a sebesült katonáknak.

hegycsúcsok tegnapi halottak szemeiből tábortüzeket raknak,

a holnapi holtakat hivogatni.

a dombok térddel üldögélnek előttük

asszonyos elmélkedés gömbölyű vonalaival.

hidak ússzák át a hideg folyókat,

az ázottszagú erdőkben vadnyulak füle és őzek farka világít.

valahol mindig hazatérünk és megpihenhetünk valahára

fáradt harcosai a vágynak.

szép testvérem az avar puha, mint az anyamell,

a vadászok puskája letört hajtásként megered.

kifordított tenyereden a világ térképét hordozod.

rajzolj virágot homlokomra, mielőtt útrakelnek a gólyák.