megfenyített

megfenyített arcaim

nyomában jár a bánat

szikra nevetés néhanap

pernye közönnyé fárad

az ürességet mint a kés

hasítom csorba daccal

üvölt akit a félelem

nem győz már panasszal

reszketek hűlt vackomon

– beteg állat az ólban –

lehunyt szemem a sötéttől

éppen eleget óvtam

nyakát szegi a hajnal is

ha szárnysan értem ível

hosszú lesz az éjszaka

csillagok nélküli szívvel