kavicsot nézel

retinád gyöngyöt észlel

fagyott köpet

helyébe drágakövet

tested színjátszó árnyék

arany harmóniáért

a föld mélyében

hidegedő lélek

mintegy véletlenségből odatéved

az izzó kard markolatára

hallgatásnál több az ének

hosszan hallgatott

azt hittem meg se szólal

talán alhatott

fülében lágy vonóval

aztán elvonult pálma-délceg

mikor némasága már összevérzett

sétáim sárgák

puposak sánták

sétáim bordók

végtelen-oldók

sétáim kékek

semmibe lépek

sétáim ámok-

futása: álmok

búval bélelt

álmaim kékek

széllel bélelt

semmibe lépek

nyomom a gyom

nem

az a kérdés

van-e vagy nincs

hanem

hogy miért nem

szeret

a térfogat-

foglalatból elillant

testeink tölteléke

a lelkünket elválasztó

szárnyas ajtón

                    — drapéria-tragédia —

dicsfénye:

függöny!

MMMMMMMMM

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

LLLLLLLLL

TTTTTTTTT

MMMMMMMMM

AAAAAAAAA

DDDDDDDDD

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

RRRRRRRRR