verdes a szél

szemzugában

ittlétem könnye

megtapad

odafönn madárfelleg

eső-

szikrák pattognak

a lázbeteg égből

zihál a szél

szaggatják

hosszú csendek

űrporrá lesz

a kilakoltatott

fény

parókás sybilla nyelvem faforgácsait

söpörnéd fejed alá?

sárga fény-köpet

sikosítja az angyali lépcsőt

halott bálvány

önárnyékának félelmébe vész

gondjaid álmokkal átszőtt ezüstszálai

köztünk feszülnek

ráncok a szelindek levegőn

szépséged meztelen ének

vakonszületett sírás

lárvacsönd

a Nap kinyit

a Hold bezár

ha rám akad

madár se jár

a Hold kinyit

a Föld bezár

ott a párom

megtalál

kavicsot nézel

retinád gyöngyöt észlel

fagyott köpet

helyébe drágakövet

tested színjátszó árnyék

arany harmóniáért

a föld mélyében

hidegedő lélek

mintegy véletlenségből odatéved

az izzó kard markolatára

hallgatásnál több az ének

hosszan hallgatott

azt hittem meg se szólal

talán alhatott

fülében lágy vonóval

aztán elvonult pálma-délceg

mikor némasága már összevérzett

sétáim sárgák

puposak sánták

sétáim bordók

végtelen-oldók

sétáim kékek

semmibe lépek

sétáim ámok-

futása: álmok

búval bélelt

álmaim kékek

széllel bélelt

semmibe lépek

nyomom a gyom