Mámor
Jan 20
A szél kilőtt nyilára
sziven találva
oszlik a felleg
Hajnal-időn mint árba
hunyó éj lángja
szünnek a percek
Read MoreAddig…
Jan 19
Futok felém. Folyosón visszhangzanak a léptek. Kint
virágoznak kiskorú barackfák, aztán majd a többiek
is, ha ki tudom várni őket. Mielőtt a halál lesimo-
gatja csontjaimról a húst egy pogány szerelmi szer-
tartáson, szabaddá kell tennem szívemet a régi tava-
szoktól. A nyálkás folyosók törzsemre tekerednek,
néha felszisszenek a sziszegésre. Ó, szabadság, isteni
tó, belédereszkedni nyakig, ha már torkig vagyok.
Színed vérnarancsé, kékek gyerektestek tündérrózsáit
villogtatod. Az én ifjúságom is ott foszforeszkál a
hold fényszórója alatt. ímert szűz volt egykor a világ,
amin most a kétértelműség gyönyöre lángol. Hajdan,
mikor féltem az ószerestől, meg a félbolond nyomo-
réktól, akiről nem tudtam, hogy éjszaka ugyanúgy
színeset álmodik, mint magam, kiszaladtad de hány-
szor a házból a lovával veszekvő szódás kolompsza-
vára, vagy vándorköszörűs szíjának szoprán panaszát
jegyeztem, vagy egy végtelentől búcsúzó távoli kiál-
tásnak hagytam, hogy rajtam átcikázzon. Máskor
hosszan elálldogáltam az üveges, órás, régiségkeres-
kedő füllel nem hallható ezüstcsengésű kirakatai
előtt, és utcasorokon át követtem a ragyaverte verk-
list csorba kövekkel kirakott mohos udvarokba.
Azóta is inaimra tör e kárhozatos mehetnék; minél
jobban csirizeli talpam édes kapcsolat méze, annál
erősebben. De hiába rángatom le szedett-vedett lé-
nyem rongyait, többé nem lehetek igazán meztelen.
Valami talán marad azért az emlékezetben porrá
őrölt nagyanyák horpadt sezlonainak éneklőfűrészt
utánzó rugózenéjéből, ha majd az ablakaikat benövő
csipkefüggönyök az égen folytatódnak. Egy ovális-
arcú óra az elrohadt rejtelmek értelmébe avat; esés
közben megpörgetem a földet tengelyem körül.
Addig: HISZEM, hogy élek.
Szirmukat hullató szelek…
Jan 19
szirmukat hullató szelek.
fehér vitorlák távolodnak, a szorongásaim.
rozsdavörös árnyékom kilépve kontúrjaiból
elleng az alkonyattal.
ma köveket játszom és zuhogok zúzos hegyoldalakon
míg az éleim ki nem sebesednek.
hajával legyez a nimfa idő.
kócsag-koromban néha elmerengtem, milyen
lehet a bíborcsiga vére.
a lankák megrónak csínyjeimért
de meggyógyítanak.
szörny-anya-szülte álmaimban feltűnnek olykor
szárnyaim vértől borítva, ragacsosan.
mi kövek nem rettegünk az ütésektől.
holnap mandulabimbó leszek.
a földcsuszamlások csak a félelem halottkémei.
holnapután hidrogénbombafelhő.
arra születünk hogy megmaradjunk.
azután szirmát hullató szél.
esetleg.
Recent Comments