lehelleted angyalszárnyai

a szabad képzelet sugárhaját

pacsirtaszonetté fésülik

lépteid

hosszan kitartott magány-

hangzók

Szivecske Ember

merre mész mivé leszel

ha végetér az ébrenálom itt

hová bújtatod titkod árnyait

szarvasbogarak zúgnak

a vámpír sötétben

Sárkányváros népe ma

véres mesékre vágyik

itt a lét csendudvarában

katica-üdvhadsereg számlálja 

rezzenetlen ezüstfenyő-

tűkön néma napjaink

“Az még hagyján, hogy a világ dagadt disznók mosléka lett, de hogy a világ dagadt disznók mosléka lett, ez azért már disznóság!” – mondta egykori barátja, akinek agyament humora volt kis közösségük táplálékkiegészítő, bár az FDA által nem hitelesített szellemi szupplementje.

Mindez az LFS Világnapján jutott eszébe (ami a Post-Truth World születésnapja is volt egyben, de ezt Ferlinghetti még nem sejthette). Mert disznók vagyunk mi mindahányan, testvéreim az ólban, és az évek szállnak, mint szellentés a szélben, mi mégis itt. Még. Talán hogy az általunk szennyezett földet, levegőt, és a tengerek meggyilkolását illőn megsirassuk. A sírásó nemes mestersége felértékelődött.

Katasztrófa-turista vagy a saját életedben, észre sem veszed. Rohanj, ahogy csak bírsz, a láva beborít, a cunami leteper, vagy a saját ostobaságod fog felzabálni. Barátomat, akin szentjánosbogarak csöppnyi fénye reszketett egykor, nem találom.

A továbblépés misztériuma. Miközben Vergilius halálát siratod, a sajátoddal alszol. Puha teddybear, szöszökbe rejti véres karmait. Matrjoska babáid mindegyikében Virginia Woolf kavicsai csörögnek a balalajka hangjaira. Szeretnél úgy írni, ahogy a szellő duruzsol a bokrok fülébe, de a tudatosság túl sok a hónalj-szellőzéshez. A sokféle kétség, a kétféle sokság, és a sokság+kétség egysége paralizálják az egyszeri embert, még akkor is, ha ép eszébe, az épbe-szépbe nem rondít bele a kondigép. Tű fokán angyal.

Ha elbizonytalanodsz, támaszkodj bátran a démonaidra! Démonaink “természetes szövetségeseink” a természetellenes normalitással vívott harcban. Ez egy siker-kényszeres survivor-show, halálveszélyes és kimenetelében engesztelhetetlen. Ó, milyen boldogság önmagadnak lenni! Milyen öröm a magány és a csönd! Gyönyörű vagy és halandó, ha tükörbe nézel, elfutja szemed a könny, mert meglátod a porfelhőbe vesző jövőt – tudván tudva, hogy mi vogymuk az a por, isa, meg homou – és a rohanvást távolodó múltat is, mint mikor gyorsított filmfelvételek szaggatják cafatokra az eget-hasító sebességgel száguldó felhőket. Holle anyó nem szúrja ki a Világ zűr-szemét, ezt majd megteszed te. MI.

                 cipó ropogós

                 lámpás piritós

                 forr a teavíz

                 tűzön – bele méz

                 szőlőkacsokat

                 fecske csacsogat

                 ablakban a szél

                 széllel összebeszél

                 anyám fiatal

                 arcán diadal

                 két szeme kökény

                 perdül a kötény

                 vastag derekán

                 nézi az apám

                 tudja: közeleg

                 mikor születek

                 szegény hogy örül

                 apám ne örülj

koszorúm pitypang

dudvát szedek    hegyekbe

gyűlik a lombzsák

***

öblös ég    cuppan

a tócsa    beleléptem

cipőm csupa sár

***

rózsabogár fut

csillaghúr aranyvessző

közt láng a pipacs

***

cinegék csapnak

az etetőre    macska

lapul a fűben

***

lámpa süt szemből

amott vacsoráznak    én

sötétben ülök

***

hétpöttyös katica

szülinapomra jössz vajon

hogy megvigasztalj?

a harc egyszeribb

és ragyogóbb a poroszlók dühénél

kilépsz önmagad elé

mint egy színpadon meghajolsz

mondván jóestét kívánok

erre szabadon

eresztik a csillagokat

rendhagyó álmot uszítva rád

az árulás éjszakáján

hajolj le az égért

szól a fű