hulladéknapok 2021- Damu Roland emlékére

Jan 03

 

ziháló galaxisok közt

megvillan itt-ott

körömnyi fényöröm 

 

ónos esőbe lobban

kihúny

 

viharvert lelkem a szélnek

halkan nyöszörög

 

műtüdős covid-álmaim 

LÉGterébe – VÉGre! –

kifröccsenhet a kín

 

felitatódom

Read More

Sötét(ZÁR)KAmra

Sep 18

mikor nem hagytam hogy ő az legyen ami h
ogy magává legyen megszegtem egy íratlan
mit is tollam az éjszakába mártom a Naph
egyen volt az a ház a Vérhalom tér szögl
etén előtte fák rózsaszín virága geszten
yére emlékeztetett de nem gesztenyefák v
oltak a lejtős úton fölfelé a házig kere
k csatornanyílászárók alól kihallatszott
a vízbugyogás “forrás” “szökőkút” “tenge
r” bármi lehetett e zaj oka végig a mere
dek ……..utcán “tiszta” hang volt “havas 
harangocska”-hang a fülem felkiáltott sz
ép! gyönyörű! így mentem tovább a süpped
ékeny házak alagsora mentén amiknek abla
kán kikandikált néhány kiváncsiskodó mag
aslatra értem öt-hat perc alatt a Mártír
ok útja lapályáról ahol mozi espresso gy
ógyszertár közért sorakozik a közért neo
világítása mellesleg nem a legeszményib
b csak annyi látszott belőle CSE  GE  Che
Gue    azóta már biztosan megjavították a
járda esőt verítékezett mikor fölkaptatt
unk együtt a másik útvonalon a Zöldfa ve
ndégló felől egyébként tévedtem előbb CS
E..GE-t itt olvashattam szemben az emele
ti bárhelyiség ablakaival 1974ben vagy 7
5ben errefelé valahol egy schönbrunni-sá
rga templomnak kell lennie vagy talán az
t mégis a Fő utcán láttam nyolc évvel ké
sőbb a filozófiatanárom társaságában útb
an a Batthyány téri metró felé kétoldalt 
balkonok buddhaköldökén légtornász
leanderek csalóka kötéltánc 
ki(-be)lengésük amplitu
dóján emlék »te ki
szüntelen felém jössz«       
                    ***
 open field          vetített napfény          eight years ago          lampionünnep
 elektronikus (f)agy          Rákoskeresztúr          85 karácsonyán          a Dózsa
MŰ-VELŐ-Dési HÁZ mozijában a Déryné hol vagy? c. filmet játszották
10 forintos alapon előtte Soós Imréről egy kisfilmet aminek elblic-
celése a kevésszámú úri közönség által majdhogynem p.howard-eszkö-
zökkel finoman szólva megakadályoztatott          de ezt most hagyjuk
CSAPÓ: jelenet indíts:
kilép valaki az ajtón messziről bárki lehet amint azonban tétován
felémfordul a sötétből magamra ismerek tehát kilép a hófúvásba szét-
néz az utcai lámpák fénykörében pelyhek rajzanak egyenletes léptek-
kel a buszmegálló felé indul arca nyirkos a széltől archív fotó egy
nwmswjtwtt katasztrófa-előttről jégkockaperc a mérgezett jövőben ki-
halt játszótér jobbkéz felé a játszóterek később mind gyakrabban visz-
sza-visszatérnek vagy már ez a kép is egyike volna ama kényszerismét-
lődéseknek akkor viszont          STOP itt vége
(‘alig derengő szénanátha mellett a principális úr’
alig derengő ez azért tetszik
a principális úr Janus Pannonius 
Mátyás udvarában kegyvesztettsége után
jóllehet A NAGY MAGYAR TÖRTÉNELMI KI-TEKINTÉSTŐL el-
tekintek ilyenformán részvéte(l)t nem 
al→ál→áll→alva→állva tudniillik v-á-l-l-a-l-v-a
mindazon honfibúban mely a törzsökös-magyar
költészet férfiúi nagyformátumáról petyhüdten
csüng alá jöjjön inkább a “kis beszéd”
.a.izmus  .a.i.a.izmus  …á.i.izmus  .o..u.izmus
.a..izmus-.e.i.izmus-.á.á.izmus ellen(szel)ében
hej bátor vitorla hej-hej!
nyílt vizekre ki!)
                                        Megismertem az albérletek magányát
                                        és a pályaudvarok csöndjét. JAHKOHONC
                                        diktálja Gulácsy Lajos ‘középmérvű ideg-
                                        beteg’ meseszótárának utolsó szavát 1984
                                        június elsején a Kassai téren mikor a le-
                                        kaszált fű szagától könnybelábad a szemem.
                                        Lábam elé figyelek: könnydioptrián át ki-
                                        csinek tűnök, a föld közel. Panofix fűtakaró.
                                        “Papagájjal a kezedben benéltél csak a szo-
                                        bába – tudtam hogy ezt a képet nem fogom el-
felejteni – olyan voltál mint egy Hamlet:
áradt a képből valami megfoghatatlan szomo-
                                        rúság.” ‘fülbelövés olcsón’ a NAGYMÉRETŰ
                                        FŰZŐK MELLTARTÓK GYÓGYBETÉTEK és IPARI
                                        GYÉMÁNTSZERSZÁM ÜZLET elfogódott társa-
                                        ságában. Pálcavigyorú gyötretés. Mert
                                        ugyan ki tudja róla hogy “fekete lován
                                        ezüst köpenyben vágtat a tűzbe”? ugyan 
                                        ki? Csilló évezredek  /////TÁN /\  CISK  /\  OLA\\\\\                                                                                              szent kapualj-hármasegység alatt MECKI
                                        & SHIV@  id  Y  i.g.w.  ki itt belépsz a
                                        Calvin téri parkolóhely kénsárga tűzfa-
                                        láról leszállva használd a lábtörlőt e-
                                        lőbb édes öregem.  ‘MEGFOGHATATLAN’  ,  igen.
                                        Mondhatnám úgy is:  SZEKUTABUNKI, nemde
                                        beato Lodovico? Szellemed őrület megTEST-
                                        (VÉR)esít »miközben formát adsz rohanó másod-
                                         nak NEKEMAKŐNEK«
mikor nem hagytam hogy ő
                                                                                          feledéseINK A totem
hogy
                                                                                          pihen/tetőn  pihen     
megszegett egy
                                                                                          /tetem homlokdudorom
íratlan szabályt                                                     
                                                                                          (semmire)látószögén
tour de france múlt
                                                                                          te ki szüntelen felém jössz
kikarikÁZOL a bűbájos esőbe
                                                                                          hogy formát adj rohanó másodnak
szellőrózsafény
                                                                                          NEKEMAKŐNEK
more geometrico

valahogy így mondták abban az iszonyúan rossz brazil filmben (olyasféle

címe volt mint A halál Antoniója vagy más hasonló rémség):
                                    “a bosszúnak 2 formája van     :     a gyűlölet és a szeretet”   
                                      a szeretetnek  – ” –     – ” –         :     –  ”  –     –  ”  –    bosszú   
                                      a gyűlöletnek – ” –    – ” –           :     a szeretet –  ”  –    – ” –   
                                      a formának 2 gyűlölete van     :     –  ”  –   –  ”  –   –  ”  –  ” –
                                      –  ”  –   –  ”  –     szeretete van     :     a gűlölet –  ”  –    –  ”  – 
                                      –  ”  –   –  ”  –     bosszúja van     :      –  ”  –   –  ”  –     szeretet
hadd fajuljon a visszafordíthatatlanig az otrombaságba hajszolt indulat
A DYktátorok agyát szeretném magam megmutatni hogy látszva látsszanak
(“a dyktáTORKODON akadnánk fiam!”)  idővel a tetszés szerinti eszköz
akármilyenné bármilyenül 120 km-es AMORtizációs sebességgel per se-
cundum de hogy mit értsünk erKÖLCSÖN erre tőmondatos deFINIcióval a
válasz MEGADHATATLAN akár a SZERELMES VÉGpoézisét akarnád bizony-
gatni egy vitatott szerzőiségű Marlow-drámában holott a bizonyta-
lanság mégsem oly bizonytalan hogy ne vágyna önnönmagáról megbizo-
nyosodni! élsz még árva élek? kérdez a bizonytalanságod mindenki
helyett          vazallus kétség          a halál Fantomja          morbus aureus
te ki szüntelen jössz felém          »ó örök hallgatás«
kényszerálmon cellakémlelő
Read More

Jelenek Könyve 2.

Aug 23

de egyáltalán nem ezt akartam írni. és főleg – vagy nem főleg
ezt most hagyjuk – nem így. jöttél. én örültem neked. a dátu-
mot nem tudtam hirtelenjében, később, a ligetben jutott eszem
be, hogy megkérdezzem tőled. (mikor válaszoltál, ha jól emlék-
szem – és nincs okom rá hogy rosszul emlékezzek – a 70-es tro-
li megállóját alig hagytuk el, éppen átvágtunk a sineken ahol
egy már nemtudomhányas villamos “közlekedett” gyerekkoromban
az állatkert irányába.) kinéztem vagy inkább lenéztem rád mert
te akkor még a lépcső alján álldogáltál, láttam, hogy a hajad
rókavörös, ezt a hajadról, akárhányszor találkoztunk, minden
“alkalommal” újra megállapítottam és eszembe jutott ugyanakkor
beszélgetésünk az – Átlagtól Elütő vörös  – emberekről. a két ku-
tya négy nedves orrlikával máris elorozta higiéniával álcázott
emberszagom te bejöttél, mandarinnal kínáltalak, nem fogadtad
el. aztán leültünk egymással szemben, és az álmainkat kezdtük
mesélni. látod, valami így nincs rendben. kezembe veszem a múl-
tat és csak forgatom hülyén közellátó szemeim előtt.  a leírás
retrospektív jellegét azonosulási vágyam nem enyhíti. tegyem jelenidőbe az
egészet, ami idáig volt? lássuk. “de egyáltalán nem ezt akarom
írni. és főleg – vagy nem főleg, ezt most hagyjuk – nem így. 
jössz. én örülök neked. a dátumot nem tudom hirtelenjében…”
innentől nem erőltetem tovább. pedig látok magam előtt egy-egy
elfeketedő képet, amint kergetőzöl a kutyákkal – a nevüket nem
szívesen mondom ki mert nem én adtam: ezek a te szavaid -, e-
gyütt tipojátok a jeget, gina a hátára fekszik, hörög gyönyö-
rűségében, a szemeit forgatja. a múlt, a történet, az “úgy, a
hogy” akkori mindenhatóságának nincs hatalma mostani szavaimon.
a múlt prófétikus látomásait önmagáról a jövő egyetlen válasz-
tott perce kifigurázhatja. azt mondtad, a filmeden egy ruhátlan
nő tejet hűt majd, így, pohárból pohárba. a grundon konzervdo
bozokat rugdosnak a srácok. csorba vécékagylók, törött ablakü-
vegek, értéktelen gipsz-szoborhamisítványok hevernek ott.  ju-
harlevelek között? talán; erről nem beszéltél. ki ne maradjon
a magányos férfi a magányos fával, ők a legfontosabbak. a férfi
ormótlan tubusból gyógyszert spriccel a fakéregre, aztán deré-
kig levetközik, és lassú mozdulatokkal, a fa törzsén körbeta-
padva beledörzsöli sebes oldalába a habzó orvosságot. nem ta-
pad, vonaglik, mondtad – a fájdalomtól és megkönnyebbüléstől.
a képeiddel hát megvolnék. az utcán csikorgó hideg volt (csi-
korgó hideg van és bizonyára jövőre is lesz ebből a mi csikorgó
hidegünkből és “csontig hatóló” szelünkből) de mi mentünk elő-
re. ez a négy szó itt olyan, mint egy vezércikk-részlet. azok
a léptek azonban, ténylegességük lábnyomával egyáltalán nem vol-
tak “olyanok, mint”. sőt. azon a napon semmi nem hasonlított
semmihez. a dolgok csupaszok voltak, földből kiforgatott gyöke
rek. a hó nem esztétizálta agyon őket. mi pedig konokul elmu
lasztottuk egymásnak fölmondani a természet szépségeiről bema-
golt leckét. azért ez itt még mindig lehet vers!az utolsó pil-
lanatban is kaphat egy gellert, amitől felbátorodva hanyatt-
dönti a múzsát. tudod, hogy nem erről van szó. tudjuk, miről.
eljöttél, mert beszélni akartál valakivel. bizonyára vágytál
arra is, hogy elismételj előttem jeleneteket abból a valamiből
amit te sorsodnak nevezel, és elismételve korrigáld, azaz meg
hamisítsd. a dózsa györgy úton a liget szélén rendőrök járkál-
tak fel-alá párosával, gumibotjuk halkan verdesett; szent idill.
te, mihelyt észrevetted őket, pánikba esve kattintottad kutyá-
id nyakára a pórázt, mert egyébként mindig szabadon ereszted 
őket, ugye, ez a szokásod, bár ez a szokás hatóságilag tilos.
je ne suis contente pas, ahogy az intézetben tanultuk marti
alnál. elégedetlenségem elégséges oka nem egyéb, mint hogy
képtelennek érzem magam – mert ÁLTALÁBAN érzem képtelenség-
nek – hogy belehelyezkedjen egy művészi “attitüdbe”, és an
nak immanens törvényeivel körülmetéljem a valóságot. “vérrel
álmodom”, mondtam; “ez egysoros vers”, válaszoltad. magyarázat
egyben az előbbiekre? nos, akadozva, de folytatom. már nem
tudom, kint-e vagy itthon, vagy itthon is, ott is (egyálta-
lán: mindenütt) a sebzettségről beszéltünk, beszélünk, fogunk
beszélni, mindegy. úgy tűnik, engem is lefülel a végzet. szi-
rénázó rendőrkocsiból kiszáll, igazoltat. bekísér a transzcen
dens őrszobára, mint közveszélyes sorskerülőt. kolbács helyett
gumibotot vesz elő. édes aljasság méze szánkon, életünk ham-
va, hímpora. túl szélesre tárultak a dörömbölő előtt a felfe-
szíthetetlen kapuk. az úgy tűnik-től kezdve magamat idéztem.
minden önálló szó hatalma verssé tenni magát. a vers: ős-el
lenség, mint fizikában a súrlódás, amit azonban ha megszün-
tetnünk teljesen sikerülne, bizonytalanná válna valamennyi
rendszer. a költészet létezésünk sebességlassító súrlódása
halálba vivő utunkon – nem hitted – áldott mindennapi akadá
lyoztatás a köteles megsemmisülésben. Z a nap, az a nap!
az a nap már nincs sehol. ahogy a tudósok, tudva ugyan hogy
az “élet alapja” a fehérje, képtelenek előállítani azokat a
feltételeket, amelyekbe e misztikus fehérje működőképes or-
ganizmussá válna, ugyanúgy nem tudom én , hogyan lehet a múlt
emlékeit a bürokrata jelennel láttamosztatni. te legszertele-
nebb szétesettség, múlt, te kannibál, engedd, hogy neved a
számra vegyem! kísért-e földi árnyak baljóslatú beszéde? gi-
na, kisfiam, fürge lábatokat alig látom, az időben visszafe-
lé futókat. mámoros ugatásotok ugyan megismerném-e vad fal-
kacsaholásban? arra mentem át mindig az új művésztelephez,
ahol az az ezüsthajszál-erecske fut a patakba szemlesütve.
neki meséltem sok estén keresztül. a megpróbáltatásról. új-
ra meséljem? kitalálod. köztulajdonunk ez, mint az égbolt.
most esteledik, a levegő csiszolt drágakő. a töltésen túli
toronyház homlokzatán ablakok húszsoros aranylánca. serény-
kedik a mester, a hazárd bazáros. és akkor mentél el. úgy
történt, hogy aznap délután sehogyse akart lenyugodni a nap.
ott guggolt holdas éjjelijén és kishíján kierőlködte már 
azt az enyhe sfumátót, amit leonardotól tanult, de aztán meg-
gondolta magát. tehát elmentél, de én egy darabig kísértelek,
ezért nem is volt ez olyan táv-eltávozás, hanem inkább a ma-
gunk egymásrahagyatottséga után mindkettőnk kölcsönös magá-
ramaradása. ezen a lapon, a mai nap garancialevelén pontosan
kijelölhetném egyezményes elszakadásunk helyét. minek; az
érdektelen információ mállékonyabb a csecsemőmosolynál. osz-
ladozz hát “azbap”. láthatatlanná tevő toll, pihenj. “de e-
gyáltalán nem ezt akartam írni”…? az idézet idézetét? (némi
önsajnálat a deklamációban. mert: ambivalenciával tröténik 
az utolsó hangszer hangolása) szomorúságról talán már csak 
úgy lehet írni ahogy “végh úr”: egy csomó helyesírási hibá-
val. “azt álmodtam, hogy a halál elveszítette a kaszáját és
én megtaláltam.” (zabpelyhet ettünk baracklekvárral.) “úgy
fénylett mint a gyémánt , én meg elindultam hogy visszaadjam
neki.”(mazsolát is szórtál a zabpehelyre.) az “egyetlen lé-
tező igazség” a paralitikus emberi elme rögeszméje. a tények
mindenhatósága konvenciójának bedőlve néztük a lányt, aki e-
gyenesen belénk szaladt a sarkon, és a kutyáktól hátrahőköl-
ve ijedtében becézni kezdte őket. ugyanígy néztük a fiatal
rendőrt – kezében akvárium, abban egy nylonzacskóban dió, egy
másik nylozacskóban cukor? só? mindenesetre valami fehér és
szemcsés anyag – aki a szent istván körúton sétált szembe ve-
lünk, hasán egyensúlyozva szürrealista terhét. naplórészlet:
a FÖLD férge trágyája virága közelsége kell. földgömböt ve-
szek. földön ülök a szobámban. a földevés az egyetlen rítus
ami elképzelhető. FEKETEFÖLD. az ajtódon cédula: ELŐZETES BE-
JELENTÉS NÉLKÜL CSÖNGETNI ÉS KOPOGNI TILOS. csukott kapuk csu-
kott ablakok előtt haladtunk el csukottszájú földresúnyt fejű
emberek között. nyitott koldustenyér. “szép kis kezedre kesz-
tyűt majd ki ád…” (üzenet pár nappal később: félek az ünne-
pektől.) “…lábadra ki vesz cipőt”. (üzenet folytatása: üd-
vözlöm a kutyákat.. nem csöngettem, nem kopogtam. üzenetnek vé-
ge.) ha most végigolvasod újra az első és a második szövegva-
riációt használati utasítással vagy anélkül (legjobb volna az-
zal-és-anélkül egyidejűleg; a legkülönb megoldás a lehetetlen),
esetlek kételkedhetsz abban, találkoztam-e veled egyáltalán.
bevallom, én is kételkedem. habár: te bejössz, mandarinnal kí-
nállak, nem fogadod el. aztán leülünk egymással szemben és az
álmainkat kezdjük mesélni. végső visszautalás az első oldal 16.
sorára.       
Read More

Jelenek Könyve 1.

Mar 23

                                             1. 
 
ezerkilencszáznyolcvannyolc december másodika
idegesnyakú villamos ágál
derékonkapom a reggelt megtáncoltatom
vörhenyes ír szettereid nyomán belihegsz a kertbe
blattolunk pár taktust az íratlan jelenből
nézd a japánbirsen még van virág mondom
de már csak ma és gondolatban
megindulunk
hé Kisfiam hé Gina ne olyan gyorsan táltos kutyák
a rendőrkabátkék ég szigorított pillantása percenként iagzoltat
drótkerítések és deszkapalánkok közti hasadékban
nesztelenül átléped az érinthetőség bársony határát
szemedben távoli kép kicsinyített mása
villan válladon a világ
üveg mögött meztelen asszony áll
kezei váltogatva töltik egyik pohárból a másikba 
habos ívben a gőzölgő tejet
így hűti párás teste előtt
szemeddel gyógyítom szemem hogy szememmel gyógyíthassalak
a két szabad állat nyomán csizmák visszhangzó dörrenése
a város álommal kibélelt medvebarlang
édeni érzék-razzia
hahó vadászok fussunk ébredést
a fagy szétlőtt arca helyén nevetőmaszk
lakhatatlan teremtés tükörképtöredéke
hallgatsz
a kutyák mancsa vászonnadrágod és kapucnis kabátod
sárosra ölelgeti barátságtalan angyal
a rőt haj alatt olvasmányos szemed
magától nyílik meg az utolsó lapon 
       
                                    
Read More

Marcipán-sirató

Feb 04

 

téli szél csapong

testvérem bundád fölött 

hóvirág fakad

 

borostyánszemű

álruhás kicsi társam

otthonod álmom 

 

fejemhez simulsz

és ettől újra két test

egy lélek vagyunk

Read More

ÁRNYCSAPÁS

Dec 31

Oidipus király nem létezett.
Név több közül, balzsamozott.
A közelség közvetettségében győzhetetlenül.
Hetvenkétéves lettem én.
Nem sajt-(ó)-hiba, kanniBALIsta macskám belső kisegere.
Minden agyban ugyanaz a ló jár
kör
eb     be
rök
És az ifjak, liliomaikkal.
Pauvre Oedipe, je t’ai aimé.
Aranyfüggöny szablyamintával konfekcióbútorok mögött.
Mandragóragyökérformájú sárgarépaszál.
Minden EGY: ez KÉT szó.
Férfi a Párisi utcában, lapockacsontarcú fekete kócsag.
Verset írok a verstelennek.
VE(R)SEeLégtelenségexitus előtt.
Nem. Non. No. Niente.
Jedocs: la creatura bella bianco vestita.
Fájdalmas kötelezettség az el-nem…=.
Állampolgárságfosztott kiutasítottan (sz)el(l)emi világrészekből.
Warte nur balde? 
Ugyan!
Nem te vársz, halálod téged.
Másulatlan, bár nem ismered.
Arcod jégesőkútjainak éj-tejútrendszere.
Hiába tagADOD magad, százszor és százszor százszorozódsz, rilkei Szépség.
Galuppi Baldassaro?
Elégtelen utca 1.?
K é r d   é s   azaz egybeírva KÉRDÉS a talál-nak.
Rózsám kinyíltál, virágozz zengő fájdalomban.
Rosa Rhytmica.
SzabAD szabadság ADOMány.
Lillian C. Merrill,USA, California.
MarskráTEREK TÉRképe tőle falamon HAGYOMány.
Tireisias a hős.
Egyiké vakság tudása, másikát tudása megvakítja.
AHOL A KEZDET, OTT AZ ÉG.
Szójátékok Händel-vízizenéjének harmata fedetlen fejünkre hull.
Fede(ze)tlen fej(ezet)ünkre esküszünk, esküszünk, hogy barokk tovább nem!
Májusfa, aranyar érő májusi eső, aránymetszéspont, mérteni középarAny.
Golder Gott.
Hölderlin, sisakos képed szobám eleven testén igazságdaganat.
Mőtondatok, mútehén, pardon, Monsieur Joyce!
Herakleitos-álmaimban (f)élek, méginkább külön világba távolodva tőletek.
Te(l)hetetlen testvéreim.
Álmokat ÉRTELMEZŐ zodiákus-SZÓTÁR: Rák, Skorpió, Mér(l)eg…
Ori(G)on Magyarország: hazám huzatos háza.
Janus Pannoniusé, Csokonaié, Berzsenyié, Radnótié.
bali brigittáé.
Tompa kardheg a szürkület; pÁLMAgyík.
 Regenerálódó VÉGtagok.
Porszívóm pihen – munkanélküli nem-örök álmát hosszan alÚssza.
Sebesfutású folyók: energiától vagy félelemtől?
Fáj dalom.
Ez önismétlés, vagy nem ön-, hanem “ÖN”-? – ki tudja, kié?!
HUNGARY 2020 december 31.
Fertőtlenített-oltott csütörtök, KORONAékszer. 
Illat elillan, múlt idevillan: BUÉK!
…alunni! …hogy mi álmok jőnek…, ez visszadöbbent …
LélegzetVÉTel a halál.
Egyetlen út a sok közül.
Szabadrúgás hattyú kérdőjelek partvonaláról.
Sötétedik.
Nem leljük az elmaradt állomást, pedig a sinek felől vakító Napba néző
Mezeycsokor: (N)Éva.
Kősziklán emelt EGYházunkból ön-telt víz fakad.
KÖZel ^látás tümpanon.
Habosított TúróKrémek körmére ég a termék.
Megvetemedett vattafagylaltok fülébe suttogsz hé, komám?
Teremőr-oszlopcsarnokok periPATETIKUS udvaribolondja: szélcsengő csörgősipkád!
Mert hazudni fogunk mindahányan s az évek szállnak mint a tercek.
Kvint-ESSENTIA.
Elmegyek és megkeresem. Kinn a mezőn.
Kinn az erdőben, a tenger fövenyes partján.
An der Sen.
Borisz Hrisztov “Goszpogy” – rengeteg erdőben egyetlen rövidéletű fácska.
Nyár van? Melyik?
 
Read More