az ismerős megérkezik
asztalunkhoz ültetjük és elmondatjuk vele a külvilág meséit
végigjártatja szemét arcainkon mintha gyanítana
valamit rólunk
dugába dőlünk a ránkfogott figyelem előtt
kétszínűség a fehér falon
szánk szélén a nagyranőtt gyermek ki nem tombolt
keserűsége
nevetés csattan mint a pofon
és eldördül ugyanakkor a sírás
az elégedetlen anya homlokránc-glóriája alól
kiles a határtalan engedetlenségre
a vendég nem maradhat sokáig
bármeddig is marad elmenetele az
idők végezetét megelőzi majd
villánkon felszeletelt emléket viszünk a szánkhoz
jólnevelt karíveléssel
a kiszikkadt társalgás kaktuszait rakosgatva
kibámulok a múló perceken
kályha lobog megrázkódik a szél anyám kötöget
én oldalamhoz szoruló könyökkel kucorgok
legislegutolsó mosolyában
irányt se váltva visszanézek a szemek töltött
revolvereire a mellmagasságú csöndben
ideje cihelődni
túl szoros kézszorítások
egyikünket vár a felnyergelt sötét
Read More
Recent Comments