van aki gyűrhető

van aki gyúrható

van ami gyűjthető

van ami gyújtható

vonít az ég huzat süvít

zár csikorog a kertben

a sarokban sötét sunyít

kiöltöm rá a nyelvem

kuvik kiált égi rocska

nyakon önti az árkot

rosszkedvem mint öreg macska

pinceablakban nyávog  

sétálgatva a tetőkön

a csillag-csillárokat megkocogtatom

úgy csilingel utánam az ég

mint a villamos

fűzfák szökőkútjai megerednek

orromra teszek hold-monoklit

hogy megszámoljam őket mielőtt

– üveggolyók a fűben – elgurulnak

a hold olyan komolytalan 

függőágy 

            lepkeháló

                        radar

                                   búboskemence

bűvész

                    fura átváltozóművész

minden ágyba belefekszik

minden asztalhoz leül

és hallja amikor a küszöbök

jóéjszakát kívánnak a csukódó kilincseknek 

ajtóm előtt e bodzaág

alatta hullt bogyók

a bánat kisfiús szavát

cipődbe mormolók

hegyes csücsökkel pajkosan

levél ha meglegyint

a szél se sajgatná sosem

ha újra látna itt

kútra indul

fején agyagkorsó

köténye énekel

visszafordul

testén fakoporsó

többé nem éred el